Dairy Ép Kft.

DAIRY ÉP KFT.

Cím: H - 2100, Gödöllő, Isaszegi út 168.
Tel.: +36 70 377 42 23
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Dairy ÉP Kft.

Rólunk

Állattartó telepek tervezése - komplett kivitelezése

Vállalatcsoportunk 20 éves tapasztalattal rendelkezik állattartó (főként szarvasmarha) telepek tervezésével, teljeskörű kivitelezésével - az alapoktól az átadásig - illetve már meglévő telepek felújítását, átalakítását és modernizálását is vállaljuk. Az elmúlt évek során több, mint 100 telepet készítettünk a legmodernebb amerikai technológiák felhasználásával. A pár tíz férőhelyes tehenészetektől, akár a több ezer férőhelyes állattelepekig vállalunk projekteket.

Folyamatosan figyelemmel kísérjük az új termékek, technikák és technológiák megjelenését és gondos utánajárás, kiválasztás és ellenőrzés után igyekszünk széles körben bevezetni, alkalmazni az állatok kényelmének és a tulajdonosok érdekeinek szem előtt tartása mellett.
Az ország bármely területén, valamint határon túl is már a tervek elkészítése előtt is szívesen részt veszünk mind a kis- mind a nagy létszámú telepek tervezett építésével, átalakításával kapcsolatos kérdések megbeszélésében és tanácsadással segítjük leendő megrendelőink elképzeléseinek megvalósítását.

Bujdosó István
ügyvezető igazgató

Szolgáltatásaink:

  • építészeti tervek készítése
  • épületek komplett kivitelezése
  • amerikai rendszerű istálló és trágya technológiák alkalmazása
  • farm robotok: takarmány-visszatoló, trágyatakarító és etetőrobotok, ...)

Eddig az alábbi országokban voltak projektjeink:

  • Algéria
  • Fehéroroszország
  • Horvátország
  • Kazahsztán
  • Magyarország
  • Oroszország
  • Románia
  • Szerbia
  • Szlovákia
  • Ukrajna

Elérhetőségeink:

Fekete Krisztina (angolul, magyarul beszélő kollégánk)
+3670/3821237

Központi telefonszámunk (angolul, németül és magyarul beszélő kollégák)
+3670/3774223

Központi e-mail címünk (németül, angolul, oroszul és magyarul fogadjuk a leveleket)
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">

ginop 8 3 5 18 d

További képek »